Tündérvese + Perfect Pill

Tündérvese + Perfect Pill

TRIP - 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 2-es móló (TRIP Hajó)

Koncert

Időpontok

Lemezbemutatásban és meglepetésekben gazdag tavaszünnep a legendás TRIP hajón - a budapesti underground két izgalmas és feltörekvő produkciója, azaz a progresszív rockban és grunge-ban vegyes Perfect Pill és a műfajilag szinte besorolhatatlan, keleti hatásokkal jócskán megáldott Tündérvese végre együtt, egy színpadon!

➽ T Ü N D É R V E S E
Hogy mi is adja a TÜNDÉRVESE-esszenciáját, azt elég nehéz meghatározni, hiszen a zúzós, döngölős metal riffelés mellett, a stoner-en, grunge-on, alternatív rockon túl latinos és keleties, törökös népzenei elemek is keverednek zenéjükben. A zenekar magára találóan és humorosan a 'döner metal' kifejezést alkalmazza, amely egyértelműsíti, hogy náluk a műfaji besorolást felesleges erőltetni. Több klubfellépéssel és fesztivál-koncerttel a hátuk mögött eddig két EP-jük (Telhetetlen [2012], Kincsem [2015]), és egy nagylemezük jelent meg (Tündérvese [2017]). A zenekar 2019-ben bekerült a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló programjába is, amelynek keretében jelenleg második nagylemezükön dolgoznak.

Kiemelendő, hogy ez a koncert lesz a zenekar egyetlen tavaszi budapesti fellépése, ezt követően a zenekar stúdióba vonul a várva-várt második nagylemez elkészítése érdekében.

FB: facebook.com/tundervese
IG: instagram.com/tundervese
YT: youtube.com/tundervese

➽ P E R F E C T P I L L
A Perfect Pill zenekar a budapesti underground élet egyik legizgalmasabb feltörekvő produkciója. Progresszív és grunge elemekkel tarkított modern rockzenéjével és keserédes dallamaival egyszerre szól a saját magát megismerni vágyó és új impulzusok felfedezésére nyitott emberhez. Művészi igényességű klipjeivel és egyedi megszólalásával fontos történeteket mesél el a világunktól való elidegenedésről, az álmodozásról és a valósághoz visszavezető útról. A zenekar eddig megjelentett lemezei kitörő
kritikai fogadtatásban részesültek. A 2018-ban megjelent MAZE című lemezükön szereplő Mission-höz Svédországban forgatott klip több TV csatornát is megjárt, többek között a Music Channel Rock Chartjának No. 1. helyét is elérte. A zenekar a lemez megjelenését követően több vidéki nagyvárosban is koncertezhetett.

A zenekar ezen az estén mutatja be legújabb, 'Fear of Missing Out' címre keresztelt EP-jét, melynek felvezetéseként ősszel a bécsi Praterben forgatott Distances címet viselő dalukhoz, illetve januárban az álmodozás és a múltban merengés élményét megjelenítő Reverie című dalra már videoklippel is jelentkeztek.

FB: facebook.com/perfectpillband
IG: instagram.com/perfectpill
YT: youtube.com/perfectpill

➽ JEGY:
1000 HUF (elővétel) | 1500 HUF (helyszín)

Időpontok

Közreműködők

Kövess minket

{{:message}}

Betöltés...