EN
Házmesterek és Hosszúlépés - Cseh Tamás emlékkoncert és állóhajós vízitúra

Közreműködők

Gitár, ének
Bata István
Hegedű, mandolin, ének
Szabó Árpád
Gitár, nagybőgő
Takács Szabolcs
Basszusklarinét, szaxofon, fuvola, kaval 
Nemes Janó

Házmesterek és Hosszúlépés - Cseh Tamás emlékkoncert és állóhajós vízitúra

TRIP

Koncert

Időpontok

Vodku zenekar férfi tagjai lassan tíz éve már megőrzik és életben tartják Cseh Tamás, Bereményi Géza és Másik János dalainak üzenetét, hangulatát, megszólaltatják azokat a dallamokat, amelyek immár több generáció számára bírnak meghatározó jelentőséggel. Ezen az estén, Víziváros szélén Salgó Viktória, a Hosszúlépés sétavezetője kalauzol minket a számok között a legendás művész életének rögös útjain. Megtudjuk, hogyan lett a rajztanárból zenész, ellátogatunk fejben a Bereményi Gézával közös, egykori albérletéhez, megismerkedünk a környék presszóival és egy-egy kortárs művészbarát életébe is bepillantást nyerhetünk. A sétán kiderül, hogyan viszonyult a hatalom Cseh Tamáshoz az államszocializmus idején, megismerhetjük a róla szóló állambiztonsági jelentéseket, hogy számára mit jelentett indiánnak lenni, milyen nehézségekbe ütközött, aki lemezt akart kiadni a '70-es években, kinek köszönhető, hogy Bereményi Géza és Cseh Tamás által féltve őrzött dalok színpadra kerültek, és végül hogy ki is volt a „Rajnák nevű klubvezető.”  

Jegyár: 1500 Forint

 

Kapunyitás: 18:30

Koncertkezdés: 19:00

Közreműködők

Gitár, ének
Bata István
Hegedű, mandolin, ének
Szabó Árpád
Gitár, nagybőgő
Takács Szabolcs
Basszusklarinét, szaxofon, fuvola, kaval 
Nemes Janó

Időpontok

Betöltés...