EN
Charles Bukowski 100

Charles Bukowski 100

TRIP

Színházi előadás

Időpontok

Idén augusztus 16-án lenne 100 éves a világ egyik – mára – legnépszerűbb írója, Charles Bukowski, akinek azért szerencsére már életében is kijutott az elismerésből és mindenféle földi jóból. Születésnapját, életét, munkásságát és ránk hagyott örökségét ünnepeljük augusztus 18-án a Trip hajón egy nagyszabású emlékesttel.

Program:
drMáriás, a Tudósok zenekar igazgatója, képző- és összművész, főállású Bukowski-rajongó rendhagyó performansz-kiállítása és személyes tárlatvezetése egyedi Bukowski grafikáiból, amelyeket a Macskák című válogatáskötethez készített. A művek amellett, hogy drMáriás készítette őket, azért egyediek, mert egyetlen példány létezik belőlük. A művész az est folyamán, fájó szívvel ugyan, de ezektől a grafikáktól szívesen meg is válik, vagyis a képek megvásárolhatók.

drMáriás Bukowski-kalauza után az ország egyik legismertebb irodalomtanára, az animás Prieger Zsolt beszélget a Charles Bukowski-életműsorozat fordítójával, Pritz Péterrel, és a nélkülözhetetlen szerkesztővel, Bajtai Zoltán Barangóval – az íróról és örökségéről.

A beszélgetés után (és/vagy közben) a Szegedi Nemzeti Színház Bukowski-rajongó különítménye olvas fel részleteket kedvenc írónk műveiből. Az esten fellépő Hajdú Róbert, Tóth Ádám, Bánvölgyi Tamás és Miklós Krisztián vitte színpadra Charles Bukowski Postája nyomán a Vissza a feladónak! című darabot, amelyet két alakalommal már bemutattak a Trip hajón is, és reményeink szerint az idén ősszel ezt újra megtehetik még a Dunán.

A felolvasás után Bukowski-kvíz: a szerző életeből összeállított kvízjáték nyertesei egy-egy Bukowski-könyvvel gazdagodhatnak.

A játék után pedig Bukowski after a fordítóval, alias Doktor Pepperrel – sörivás tánclépésben kifulladásig.

Az esten a Helikon Kiadó jóvoltából kaphatók lesznek Bukowski még elérhető kötetei, de aki készülne a kvízre, addig is itt megteheti: https://bit.ly/2BYnbYv

Belépő: 1000 Ft

Időpontok

Betöltés...