EN
Nemek és igenek

Közreműködők

Kitty
Bata Éva
Edward
Lengyel Tamás
Gayle/Laura
Pokorny Lia
Rachel
Pálfi Kata
Jake
Schmied Zoltán
Zara
Kovács Patrícia
Tim
Fehér Tibor

Nemek és igenek

Centrál Színház

Színházi előadás

Időpontok

Edward és Kitty igazi álompár. A férfi sikeres ügyvéd, az első gyerekük éppen csak megszületett, az új otthonuk pedig magazinba illően szép. Esténként házas és házasodni vágyó barátaik nevetésétől hangos a ház. A társaságból többen is éppen ugyanazon az ügyön dolgoznak, egy nemi erőszak tárgyalásán. A nappali lassan tárgyalóteremmé alakul, a derűs hangulat szertefoszlik, a régi barátok, a házaspárok ellenségként rontanak egymásnak. Nina Raine húsbavágóan friss darabja szerte a világon indulatokat kavart. Kendőzetlen őszinteséggel, ugyanakkor mély empátiával mesél nőkről és férfiakról, szexről és hatalomról, nemekről és igenekről.

Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy az előadás szövege trágár kifejezéseket tartalmaz!

Az előadás 16 éven aluliak számára nem ajánlott.

Szerző | Nina Raine
Fordította | Baráthy György
Rendező | Puskás Tamás

Az előadást két felvonásban játsszuk, időtartama 2 óra 20 perc.

Jelmeztervező | Kárpáti Enikő
Díszlettervező | Bagossy Levente
Látványtervező | Pallós Nelli
Világítástervező | Tim Mascall
Zene | Puskás Dávid
Dramaturg | Baráthy György
Szcenikus | Barkovics Zoltán
Súgó | Fodor Marianna
Ügyelő | Kele Gábor | Vida Gábor
Rendezőasszisztens | Hajós Eszter


Bemutató | 2019. március 2.
Helyszín | Nagyszínpad

Közreműködők

Kitty
Bata Éva
Edward
Lengyel Tamás
Gayle/Laura
Pokorny Lia
Rachel
Pálfi Kata
Jake
Schmied Zoltán
Zara
Kovács Patrícia
Tim
Fehér Tibor

Időpontok

Betöltés...