EN
Romano Drom koncert

Közreműködők

Zenekarvezető, dalszerző, énekes, gitáros
Kovács Antal
Ének, gitár
Balogh József
Dob
Kovács Antal Máté
Ütős hangszerek, tánc
Kovács Krisztián
Basszusgitár
Bordás Péter

Romano Drom koncert

WebSzínház

Koncert

Időpontok

A Romano Drom 2019-ben ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, jubileumi albuma ’Give me wine’ címmel a Riverboat Records (World Music Network) gondozásában jelent meg világszerte.

A Romano Drom az egyik legismertebb kelet-közép európai cigányzenekar, 1998-as alapítása óta a világzenei szcéna állandó szereplője. Koncertjeik minden alkalommal jó kedvre és táncra sarkallják a közönséget.

Turnéik során bejárták a világot (30 országban több mint 500 koncertet adva), 20 év tapasztalata formálta a dalaikat karcosan sallangmentessé.

A hétköznapokban rejtve virágzó urbánus folklór, a kortárs cigányzenei reflexió autentikus üzenete könnyedén hódítja meg akár a mainstreamhez szokott hallgatóságot is.

A zenekar 7 eddig megjelent lemezanyagában, a repertoár gerincében, Kovács Antal alapító szerző az élő oláh zenei tradíció belső megújítására irányuló célkitűzése bontakozik ki. A szerzői célt legpontosabban fedő, néhol eltérő eredetű kultúrák zenei megoldásait magába olvasztva alakul világzenévé az anyag.

Borongós-érzelmes, ugyanakkor táncba hívó dalaik sodrása nyelvismeret nélkül is rímel a dob, basszusgitár hangszereléssel kiemelt hagyományos húros és ütős ritmushangszerek, a feldolgozott ősi dalok, s az új szerzemények összjátékára.

Az oláh cigány hagyomány új tartalmakkal gazdagított perspektívája, a harmonikusan egyöntetű sokféleség -a zenekar kiváló, a közönség hangulatára fogékony előadói képességei mellett- garancia a zenekar zajos sikerére.

Közreműködők

Zenekarvezető, dalszerző, énekes, gitáros
Kovács Antal
Ének, gitár
Balogh József
Dob
Kovács Antal Máté
Ütős hangszerek, tánc
Kovács Krisztián
Basszusgitár
Bordás Péter

Betöltés...